Nyomtatás
 

SAJTÓKÖZLEMÉNY (TOP-5.3.1-16-NG1-2017-00002)

PALÓCORSZÁG SZÍVE RENDEZVÉNYSOROZAT

A bátonyterenyei konzorcium által benyújtott TOP pályázat keretébenkomplex fejlesztést valósított meg. A konzorcium
tagjai a településeken új rendezvénysorozat valósult meg, képzések, információs kampány, tanulmányút és
eszközbeszerzés került megvalósításra.


A rendezvénysorozat esetén az eddigiektől eltérő rendezvények valósultak meg, amelyek egyrészről helyi
specialitásokra, a nógrádi identitás kihangsúlyozására, közlekedésbiztonsági és közbiztonsági elemekre épültek A
projekt keretében kötelező képzések és 2 tanulmányút megvalósult.
Rengeteg sikeres projekt valósult meg a résztvevő településeken.
Az eszközbeszerzés tekintetében a konzorcium szintén az egységet tartotta szem előtt, így egy színpad került
beszerzésre.
A projekt közvetlen célja volt, hogy a résztvevő települések által lefedett térség minden egyes lakójához ért el, minél
nagyobb számú lakost aktívvá téve.
A projekt közvetett célja volt ennek a gyönyörű, rengeteg fejlesztésen áteső térség identitástudatának megerősítése, a
lakosokban azt tudatosítani, hogy a településeik olyan unikumokat rejtenek, amelyek az ország többi részén komoly
látványosságot jelentenek. Szintén a közvetett cél az elvándorlás csökkentése volt.
A konzorcium 3 tagból állt, Bátonyterenye a konzorciumvezető település, bevonásra került még Szuha község, és
kiemelkedő tapasztalatai miatt a Mátraalja Térségfejlesztő Nonprofit Kft. A projekt során meghozandó döntések terén a
települések közösen törekedtek az egyhangú döntések meghozatalára a szükséges problémafeltárás-megoldáskeresés
folyamat sikeres végrehajtására.

Projektmegvalósítás időtartama: 2018.07.01-2023.05.31.
Támogatás összege: 85.004.201 Ft
Támogatás intenzitás: 100%

További információ kérhető:
Kinyó Mária önkormányzati tanácsadó
Elérhetőség (+36 32/353-877, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)