Elektronkus ügyintézés link

 
Szurdokpüspöki, Tar és Szuha Önkormányzatai közösen határozták el, hogy kulturális és természeti értékeiket felhasználva bekapcsolják a Mátra nyugati oldalát a hazai turizmus vérkeringésébe. A Szurdokpüspöki Község Önkormányzata által vezetett konzorcium sikeres pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében turisztikai fejlesztésre. A fejlesztés megvalósításához a konzorcium - 100%-os intenzitás mellett – nettó 398,091 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a TOP-1.2.1-15-NG1-2016-00019 azonosító számú pályázat keretében

A Mátra közkedvelt kirándulóhely Magyarországon, nyugati része azonban kevésbé ismert a látogatók előtt. Jelen projekt célja volt, hogy a Mátrafüred-Sástó-Kékestető-Galyatető-Mátraszentimre turisztikai útvonal meghosszabbításával mátrai körtúra jöhessen létre, és a hegységet a pályázó településeken keresztül közelítsék meg a turisták.

A projekt részeként Szurdokpüspökiben túrabázist hoztak létre, ahol emléket állítanak az első jelzett turista utakat kialakító Hanák Kolosnak. Ugyanitt bérelhetőek természetbarát turistajárművek, valamint aktív sporteszközök. Taron turisztikai információs pont jött létre, valamint a pokoljárásáról ismert Tar Lőrincnek emléket állító udvarházat és barlangot alakítottak ki. Szuha-Mátraalmás területén túraállomás és rendezvénytér létesült.

A beruházás célja volt a turisztikai hasznosításhoz szükséges fogadási feltételek kialakítása és fejlesztése: látogatóközpont, többfunkciós bemutatótér kialakítása, fejlesztése, a kapcsolódó épületállomány turisztikai, kulturális célú fenntartható fejlesztése. A projekt tervezői különös figyelmet fordítottak az interaktív bemutatási formákra, az innovatív élményelemekre, a családbarát funkciókra.

A projektnek köszönhetően a Mátra nyugati térségében évente több mint 12 ezerrel nő a látogatók száma.

A fejlesztés megvalósításához a konzorcium - 100%-os intenzitás mellett - nettó 398,091 millió Ft támogatást nyert el a TOP-1.2.1-15-NG1-2016-00019 azonosító számú pályázat keretében. A beruházás 2023.09.30. napjáig megvalósult.

 

 

 

Bővebb információ:

Szurdokpüspöki Község Önkormányzata

3064 Szurdokpüspöki, Béke utca 3.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.