Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 Mit is jelent nekem a Trianon? Ez egy elég nehéz kérdés lehet a kortársaimnak, és nekem is, hiszem csak úgy, mint a jelen kor emberei, a történelem órán elhangzottak alapján, vagy az idősebbek személyes, színes meséiből ismerhetjük a történetet. De a mai napig érezzük mindannyian következményeit.

 Nem volt ezt mindig így. Európa, egészen pontosan hazánk, Magyarország történelmében egy fordulópont következett be pontosan 100 évvel ezelőtt. Hogy ez mi is pontosan? Trianon.

Egy szó, mégis mennyi igazságtalanság, elkeseredettség és szomorúság, amit magában hordoz minden határon belüli és határon túli magyar számára. Ez mind jogos, hiszen 1920. június 4-én, az első világháború végső lezárása során a győztes nyugat-európai nagyhatalmak a vesztesként kezelt Magyarországra kegyetlen és igazságtalan békét, vagy inkább diktátumot kényszerítettek. Hogy ez miért volt inkább diktátum, mint béke? Erre a válasz nagyon egyszerű és magától értetődő. Erőből hajtották végre, elvették tőlünk országunk területének több, mint kétharmadát, ezzel több millió magyar honfitársunkat a szülőhazájától távol, az új határokon kívülre kényszerítve. Mindezek mellett elzárták hazánkat létfontosságú nyersanyagoktól, vasútvonalaktól, ezzel tartós károkat okozva a háború negatív hatásaiból éppen csak kilábaló ország mezőgazdaságában, iparában és kereskedelmében.

Ezek a negatív tények, emlékek és élmények az évek alatt már annyira beleépültek létünkbe és gondolkodásunkba, hogy észre sem vesszük azokat a pozitív ajándékokat, amik ha nem is azonnal láthatóak, de jelen vannak és akkor is jelen voltak, 1920 után. Minden rossz ellenére, csodával határos módon mégis talpra állt hazánk és nem a nagyhatalmak segítségével, hanem a magyar emberek összefogó, áldozatos és kemény munkája által. Ugyan nem könnyű feladat volt, az emberek mégsem magukba roskadva vártak, hanem tettek azért, hogy közel ugyanolyan szintre felfejleszthessék a Csonka-Magyarországot, mint amilyen a tragédia előtt volt. Ez nem jöhetett volna létre, ha nincs már akkor is nemzeti önbecsülés, őszinte nemzeti összetartozás tudata, jó értelemben vett nemzeti büszkeség és pozitív nemzeti jövőkép. Ezek nélkül nem lett volna tartósan továbbélő nemzet sem, mint ahogy mi sem állhatnánk most itt.

Mi, a határon belül maradt magyarok így éltük meg a történteket. Viszont nem szabad elfeledkeznünk az elcsatolt, színtiszta területeken élőkről sem. Ők egy évszázada rettegnek a nemzeti öntudattól, a szoros magyarság köteléktől. Nem véletlen, hiszen törvények sokaságával, olykor rendőri, katonai fellépéssel igyekeznek kiirtani a magyar nemzeti büszkeséget, a magyar összetartozás tudatot. Ennek ellenére, ennyi idő után is méltósággal vállalják magyarságukat jelentős számú településen az ott élők. 100 év hosszú idő, de büszkék lehetünk arra. hogy a mai napig kitart magyar a magyar mellett.

Mindazon által, hogy Szuha község lakosai vagyunk, illik megemlíteni gyönyörű falunkat is, hiszen az itt élők sem ültek ölbe tett kézzel a múltban, hanem megemlékeztek.  A szuhai fiatalok a 30-as években a Kikírics-hegy tetején egy nagy tölgyfa keresztet állítottak, rajta vastag deszkából készítve a Nagy-Magyarország, és benne a Csonka-Magyarország határaival.

Bárhogy is akarták a győztes hatalmak, öntudatunkat és méltóságunkat nem tudták földbe döngölni. A magyarság 100 éve emlékezik, 100 éve őrzi és vállalja büszkén magyarságát, múltját, hagyományait, az elszakított területeken élő magyarokkal való rokonságát.

Köszönöm, hogy meghallgattak.